Tisztelt Látogató, Pannonhalma Város Kedves Polgárai!

Szeretettel köszöntöm 15 éves városunk honlapján! 

 

Szeretnénk a Pannonhalmi Főapátság lábánál elterülő településünk részére markáns arculatot kialakítani, ennek jegyében fontosnak tartottuk, hogy lerakjuk egy több funkciós tájékoztató rendszer alapjait. A nyitottság jegyében - nem mellesleg jogszabályi kötelezettségeknek is eleget téve - a város életét jelentősen formáló képviselő-testületi, valamint hivatali működést közelebb hozni, segítve ezáltal az Önök mindennapjait. Ennek során gondolni szeretnénk Pannonhalmán élő külföldi állampolgárokra is, szeretnénk ha ők is megfelelő információkkal bírnának a település mindennapjait és a magyar közigazgatási viszonyokat illetően. Fontosnak tartjuk, hogy teret szenteljünk a település életében jelentős szerepet betöltő civil szektornak, továbbá folyamatos tájékoztatást nyújtsunk Pannonhalma jövőjét jelentősen befolyásoló folyó projektekről és jövőbeli tervekről. 

Szeretnénk, ha a Pannonhalma városba ellátogatók megfelelő információkkal gazdagodnának, az internet segítségével megtalálva minden olyan programot és helyi szolgáltatást, amely egy kellemes kirándulás alapját képezheti a Pannonhalmi Főapátság programkínálata mellett.

Kívánom, hogy az önkormányzat induló honlapja mindannyiunk érdekét szolgálja, ennek érdekében számítok az Önök visszajelzéseire, hiszen az oldalt folyamatosan fejleszteni szeretnénk a jövőben is.

Kellemes böngészést kívánok!

                                  Üdvözlettel:
                                                             Bagó Ferenc
                                                             polgármester