2020.05.29. | Önkormányzati hírek

SZÓLJANAK A HARANGOK

A trianoni békeszerződés nyilván hosszú béketárgyalási procedura eredménye, melyben a mai napig számos kérdőjel van, mégis azt mondhatjuk, hogy 100 évvel ezelőtt gyakorlatilag egyetlen tollvonással legitimálták egy nagyhatalom sorsát, felbomlását és vele együtt Magyarország területi feloszlását.
 

A történelmi Magyarország sorsát megpecsételő, legnagyobb magyar nemzetvesztését és történelmi tragédiák sorát előidéző trianoni diktátumot az első világháború lezárásaként írták alá. 
Az ország elveszítette területének és lakosságának mintegy kétharmadát. Románia megszerezte a Partiumot és Erdélyt, a délszláv állam a Délvidéket, Csehszlovákia pedig a Felvidéket és Kárpátalját.

A magyar nemzet szétszakításával, a magyar állam ellehetetlenítésével, a magyarokat sújtó kollektív erőszakkal és megbélyegzéssel egy ezeréves állam és nemzet sorsát pecsételte meg végérvényesen a szerződés.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének országos elnöksége felekezettől függetlenül felkért minden Kárpát-medencei egyházközséget és gyülekezetet, hogy 2020. június 4-én 16 óra 30 perckor 100 másodpercig szólaltassa meg temploma, imaháza harangját mementóként Trianon százéves évfordulójára.
A szerződést a felek, budapesti idő szerint 1920. június 4-én 16:32-kor írták alá a versaillesi Nagy Trianon-kastély 52 méter hosszú és 7 méter széles folyosóján, a La galérie des Cotelles-ben.

2020. június 4-én Pannonhalmán is megszólalnak a harangok, hogy mindannyian megemlékezzünk történelmünk egyik legfájdalmasabb eseményére.

SZÓLJANAK A HARANGOK
Oszd meg másokkal is!